2011 november 5.
Novemberi bentlakás
Bentlakásos tanfolyamunkat november 11-én péntek 16 órától 13-án vasárnap 13 óráig tartjuk.
A Pudzsához virágot és gyümölcsöt hozzatok magatokkal.
Kérünk benneteket - egyéni igényetek szerint plédet, ágyneműt törölközőt, polifómot, kispárnát hozzatok magatokkal, a programokra öltözzetek kényelmesen.
A tanfolyam részvételi díja 9ezer Ft személyenként.
Jelentkezéseteket csütörtök estig várjuk.
Bejelentkezni a Női Nemzeti Iroda elérhetőségein lehet.
Tiszta-boldogságot kívánunk mindenkinek Maharishi Rám Rádzsa - a Legyőzhetetlenség 4-dik Évében!
Jai Guru Dev
Békét sugárzó Női Központ
2011 október 24.
Október 29-én KOHERENCIA NAPot tartunk.
Kedves Meditáló-, Szidha-, TM-Tanár Nők!
A most következő KOHERENCIA NAPOT e hét végén azaz október utolsó szombatján, 29-én tartjuk.
A programra reggel kezdődik, ezért 8-tól fél 9- ig érkezzetek. A Pudzsára virágot és gyümölcsöt hozzatok magatokkal.
A közösen végzett ászanák után, meditálóknak valamint szidháknak többszöri körben TM és TM-Szidhi program jóga repüléssel a délelőtt folyamán.
A meditációk után a személyes tapasztalatok megbeszélése és a kérdések megválaszolása.
Majd ebéd, amennyiben részvételi szándékotokat időben, csütörtök estig jelzitek, meleg étellel vendégül látunk benneteket.
Ezúttal a Pudzsát 2 órakor kezdjük, utána Maharishi tudásával töltekezünk, majd együttlétünket a szokásos délutáni programmal fejezzük be 18 órakor.
A Koherencia nap támogatása 2000 Ft.
Kérünk benneteket-egyéni igényetek szerint-plédet, polifómot, kispárnát hozzatok magatokkal, a programra öltözzetek kényelmesen.
Szeretnénk hazánkban minden Kedves Meditálót, Szidhát, és Tanárnőt ösztönözni arra, hogy a programot a lehetőségeikhez mérten minél jobban együtt és egy időben végezzék - az eredményesebb szupersugárzó hatás érdekében.
A Bhagavad-Gíta Maharishi fordításában és magyarázatával.
Új tanfolyam Hamsa RajRajeshwarijának vezetésével.
Ez a program a Maharishi által felelevenített időtlen és egyetemes életigazságokra összpontosít, a Bhagavad-Gítában fellelhető tudásra alapozva, s feltárja azok gyakorlati alkalmazhatóságát a hölgyek - "az emberiség anyái" életében.
A tanfolyam előadásai a Fő utcai Női Központban hallgathatóak. (Skypon az előadások nem elérhetőek.)
Központunkban hétfő a meditálók napja, de beiktattunk egy korai programot szidháknak is 3.45 óra kezdettel.
Fél 6-kor meghallgatjuk a Bhagavad-Gíta soron következő versét Maharishi kommentárjával, majd megbeszéljük a hallottakat.
Ezen részt vehetnek a fél 6 előtt megérkező meditálók is, akik az előadást követően 6-tól kezdik programjukat ászanával, majd közösen meditálunk.
Kedd a Szidhák napja, amikor is a szokásos időben kezdődik a pranayama (5:45), majd a program további részei s végül Maharishi Bhagavad-Gíta előadása és annak megbeszélése.
Szombaton azokat várjuk szeretettel, akik sem a hétfői sem a keddi programon nem tudtak részt venni.
Szidháknak a program 3.45-kor kezdődik, mint hétfőn. Meditálók 4.45-re érkezzenek (20' ászana, 20' meditáció).
Fél 6-kor közösen meghallgathatjuk Maharishi Bhagavad Gíta előadását.
(Kapukód 39 kulcs 4567)
Várjuk meglátásaitokat, hozzászólásaitokat.
Az első leckében egy futó pillantást vetettünk a Bhagavad-Gíta teljességére, s közben megnéztük azt a különleges szerepet, melyet a Bhagavad-Gíta tartogat a nők számára. Nagyon gyakorlatias szerep ez a hölgyek - az "emberiség anyái" életében.
- Szeretettel várjuk mindazon meditálókat és szidhákat, akik szeretnének egy meditáció ellenőrzésen részt venni. Jelentkezni lehet bármelyik tanárnőnknél.
Békét sugárzó Női Központ
Jai Guru Dev
2011 október 21.
Október 22-én azaz e hét szombatján rendkívüli KOHERENCIA NAP
Kedves Meditáló-, Szidha-, TM-Tanár Nők!
Október 22-én azaz e hét szombatján rendkívüli KOHERENCIA NAPot tartunk a Maharishi Legyőzhetetlenség Központban, azokra is gondolva, akik bármilyen okból nem mennek el a Nagykőrösi bentlakásra.
Az egy időben és közösen végzett programjainkkal támogatjuk az őszi nagykőrösi bentlakásos tanfolyam koherenciateremtő erejét.
A szombati programot reggel fél 9-kor Pudzsával kezdjük virágot és gyümölcsöt hozzatok magatokkal.
A közösen végzett ászanák után, meditálóknak valamint szidháknak többszöri körben TM és TM-Szidhi program jóga repüléssel a délelőtt folyamán.
A meditációk után a személyes tapasztalatok megbeszélése és a kérdések megválaszolása.
Ebéd (meleg étellel vendégül látunk mindenkit), utána séta, majd Maharishi előadásával gazdagítjuk tudásunkat.
(Kérünk benneteket - egyéni igényetek szerint - plédet, polifómot, kispárnát hozzatok magatokkal, a programokra öltözzetek kényelmesen.)
Az elkészítendő étel mennyiségét illetően fontos, hogy jelezzétek részvételi szándékotokat.
Együttlétünket a szokásos délutáni programmal fejezzük be 18 órakor.
A Koherencia nap támogatása 2000 Ft.
***A következő hónap KOHERENCIA NAPja, november 5-re esik, ami országosan munkanap, így előrehozva azaz október 29-én szombaton tartjuk. Jelentkezéseteket 27-én csütörtök délig várjuk.
Bejelentkezni a Női Nemzeti Iroda elérhetőségein lehet (lásd a levél végén).
Tiszta-boldogságot kívánunk mindenkinek Maharishi Rám Rádzsa - a Legyőzhetetlenség 4-dik Évében!
Békét sugárzó Női Központ
Jai Guru Dev
2011 szeptember 27.
Október havi koherencia nap
Kedves Meditáló-, Szidha-, TM-Tanár Nők!
A most következő KOHERENCIA NAPOT e hét végén azaz október első szombatján, 1-én tartjuk.
A programra reggel 8-tól fél 9- ig érkezzetek. A Pudzsára virágot és gyümölcsöt hozzatok magatokkal.
A közösen végzett ászanák után, meditálóknak valamint szidháknak többszöri körben TM és TM-Szidhi program jóga repüléssel a délelőtt folyamán.
A meditációk után a személyes tapasztalatok megbeszélése és a kérdések megválaszolása.
Majd ebéd, amennyiben részvételi szándékotokat időben, csütörtök estig jelzitek, meleg étellel vendégül látunk benneteket.
Ezúttal a Pudzsát 2 órakor kezdjük, utána Maharishi tudásával töltekezünk, majd együttlétünket a szokásos délutáni programmal fejezzük be 18 órakor.
A Koherencia nap támogatása 2000 Ft.
Kérünk benneteket-egyéni igényetek szerint-plédet, polifómot, kispárnát hozzatok magatokkal, a programra öltözzetek kényelmesen.
Szeretnénk hazánkban minden Kedves Meditálót, Szidhát, és Tanárnőt ösztönözni arra, hogy a programot a lehetőségeikhez mérten minél jobban együtt és egy időben végezzék - az eredményesebb szupersugárzó hatás érdekében.
A Bhagavad-Gíta Maharishi fordításában és magyarázatával.
Új tanfolyam Hamsa RajRajeshwarijának vezetésével.
Ez a program a Maharishi által felelevenített időtlen és egyetemes életigazságokra összpontosít, a Bhagavad-Gítában fellelhető tudásra alapozva, s feltárja azok gyakorlati alkalmazhatóságát a hölgyek - "az emberiség anyái" életében.
A tanfolyam előadásai a Fő utcai Női Központban hallgathatóak. (Skypon az előadások nem elérhetőek.)
Központunkban hétfő a meditálók napja, de beiktattunk egy korai programot szidháknak is 3.45 óra kezdettel.
Fél 6-kor meghallgatjuk a Bhagavad-Gíta soron következő versét Maharishi kommentárjával, majd megbeszéljük a hallottakat.
Ezen részt vehetnek a fél 6 előtt megérkező meditálók is, akik az előadást követően 6-tól kezdik programjukat ászanával, majd közösen meditálunk.
Kedd a Szidhák napja, amikor is a szokásos időben kezdődik a pranayama (5:45), majd a program további részei s végül Maharishi Bhagavad-Gíta előadása és annak megbeszélése.
Szombaton azokat várjuk szeretettel, akik sem a hétfői sem a keddi programon nem tudtak részt venni.
Szidháknak a program 3.45-kor kezdődik, mint hétfőn. Meditálók 4.45-re érkezzenek (20' ászana, 20' meditáció).
Fél 6-kor közösen meghallgathatjuk Maharishi Bhagavad Gíta előadását.
(Kapukód 39 kulcs 4567)
Várjuk meglátásaitokat, hozzászólásaitokat.
Az első leckében egy futó pillantást vetettünk a Bhagavad-Gíta teljességére, s közben megnéztük azt a különleges szerepet, melyet a Bhagavad-Gíta tartogat a nők számára. Nagyon gyakorlatias szerep ez a hölgyek - az "emberiség anyái" életében.
- Szeretettel várjuk mindazon meditálókat és szidhákat, akik szeretnének egy meditáció ellenőrzésen részt venni. Jelentkezni lehet bármelyik tanárnőnknél.
Békét sugárzó Női Központ
Jai Guru Dev
2011 augusztus 29.
Szeptember havi koherencia nap
Kedves Meditáló-, Szidha-, TM-Tanár Nők!
A most következő KOHERENCIA NAPOT szombaton, szeptember 3-án tartjuk.
A programra reggel 8-tól fél 9- ig érkezzetek. A Pudzsára virágot és gyümölcsöt hozzatok magatokkal.
A közösen végzett ászanák után, meditálóknak valamint szidháknak többszöri körben TM és TM-Szidhi program jóga repüléssel a délelőtt folyamán.
A meditációk után a személyes tapasztalatok megbeszélése és a kérdések megválaszolása.
Majd ebéd, amennyiben részvételi szándékotokat időben, csütörtök estig jelzitek, meleg étellel vendégül látunk benneteket.
Ezúttal a Pudzsát 2 órakor kezdjük, utána Maharishi tudásával töltekezünk, majd együttlétünket a szokásos délutáni programmal fejezzük be 18 órakor.
A Koherencia nap támogatása 2000 Ft.
Kérünk benneteket-egyéni igényetek szerint-plédet, polifómot, kispárnát hozzatok magatokkal, a programra öltözzetek kényelmesen.
Szeretnénk hazánkban minden Kedves Meditálót, Szidhát, és Tanárnőt ösztönözni arra, hogy a programot a lehetőségeikhez mérten minél jobban együtt és egy időben tegyék - az eredményesebb szupersugárzó hatás érdekében.
- A közös TM-Szidhi program minden hétfő este 5.45-kor kezdődik. Ez a program biztosítja számunkra a természet legyőzhetetlen erejét, mely minden öröm és boldogság forrása.
- Hetente 1 alkalommal, szerda este 5.30-kor kezdődik a program ászanával, majd 6 órától közösen meditálunk, és ezt követően lehetőség van elmélyülni Maharishi előadásaiban és írásaiban.
- Minden hónap első szombatján koherencia napot tartunk, melyre szeretettel meghívunk minden meditálót, szidhát és TM tanárnőt.
- Szeretettel várjuk mindazon meditálókat és szidhákat, akik szeretnének egy meditáció ellenőrzésen részt venni. Jelentkezni lehet bármelyik tanárnőnknél.
Békét sugárzó Női Központ
Jai Guru Dev
2011 július 27.
Július havi második koherencia nap
Kedves Meditáló-, Szidha-, TM-Tanár Nők!
A most következő KOHERENCIA NAPOT az augusztus elején tartandó bentlakás miatt e hét végén, azaz július utolsó szombatján, 30-án tartjuk.
A programra reggel 8-tól fél 9- ig érkezzetek. A Pudzsára virágot és gyümölcsöt hozzatok magatokkal.
A közösen végzett ászanák után, meditálóknak valamint szidháknak többszöri körben TM és TM-Szidhi program jóga repüléssel a délelőtt folyamán.
A meditációk után a személyes tapasztalatok megbeszélése és a kérdések megválaszolása.
Majd ebéd, amennyiben részvételi szándékotokat időben, csütörtök estig jelzitek, meleg étellel vendégül látunk benneteket.
Ezúttal a Pudzsát 2 órakor kezdjük, utána Maharishi tudásával töltekezünk, majd együttlétünket a szokásos délutáni programmal fejezzük be 18 órakor.
A Koherencia nap támogatása 2000 Ft.
Kérünk benneteket-egyéni igényetek szerint-plédet, polifómot, kispárnát hozzatok magatokkal, a programra öltözzetek kényelmesen.
Szeretnénk hazánkban minden Kedves Meditálót, Szidhát, és Tanárnőt ösztönözni arra, hogy a programot a lehetőségeikhez mérten minél jobban együtt és egy időben tegyék - az eredményesebb szupersugárzó hatás érdekében.
- A közös TM-Szidhi program minden hétfő este 5.45-kor kezdődik. Ez a program biztosítja számunkra a természet legyőzhetetlen erejét, mely minden öröm és boldogság forrása.
- Hetente 1 alkalommal, szerda este 5.30-kor kezdődik a program ászanával, majd 6 órától közösen meditálunk, és ezt követően lehetőség van elmélyülni Maharishi előadásaiban és írásaiban.
- Minden hónap első szombatján koherencia napot tartunk, melyre szeretettel meghívunk minden meditálót, szidhát és TM tanárnőt.
- Szeretettel várjuk mindazon meditálókat és szidhákat, akik szeretnének egy meditáció ellenőrzésen részt venni. Jelentkezni lehet bármelyik tanárnőnknél.
Békét sugárzó Női Központ
Jai Guru Dev
2011 június 31.
Júliusi koherencia nap
Kedves Meditáló-, Szidha-, TM-Tanár Nők!
A most következő KOHERENCIA NAPOT e hét végén azaz július első szombatján, 2-án tartjuk.

2011 április 29.
Akshaja Tritija - A Hosszantartó Eredmények Napja - 2011 Május 6, péntek
Maharishi azt mondta, ez a nap védikus naptár szerint a legfontosabbak egyike. A védikus szövegek szerint az ősi bölcsek, vagy Nagylátók ezen a napon ünnepeltek először a Pudzsával. Ez az esemény abban az időben volt, amikor az emberek még a Természeti Törvénnyel harmóniában, boldogan éltek. Az 'Akshaja' szó ennek a napnak az egyedülálló minőségét sugallja, jelentése 'örökké tartó'. Ez a legkedvezőbb nap új kezdeményezések és cselekvések elindításában. A Maharishi védikus panditok előadása felébreszti az egyén és a világ tudatában ezen gyönyörű értékeket.
A Nemzetközi Ünneplés a Maharishi csatornán Holland idő szerint 11.15-kor veszi kezdetét:
- Rashtra Gitával,
- Pudzsa, Guru Dev tiszteletére
- Maharishi Jagja a Maharishi panditok előadásában Indiában a Maharishi Brahmastánban és MERUban Maharishi Békepalotájában.
- Reményteljesen várjuk Maharádzsa Adhirádzs Rádzsarám, a Világbéke Országai első uralkodójának beszédét a panditok elődása után.
Ezen a linken elérhető Maharishi 3-as csatorna: http://www.maharishichannel.in
Mindannyiótoknak a legjobbakat kívánja,
a Békét sugárzó Női Központ
Jai Guru Dev
2011 március 31.
Maharishi Jagja Japánért
Japánban a helyzet rendkívül súlyos. A Brahmananda Saraswati Alapítvány létrehozott egy speciális alapot, hogy megvalósíthassunk egy nagy és tartós jagját Japánért. Ehhez szeretnénk kérni a ti segítségeteket is.
Kritikus helyzetekben a mindennapi meditáció mellett szükséges használnunk egy nagyon erős megelőző és semlegesítő hatású védikus technológiát, a jagját.
Mi is az a jagja?
A Maharishi Jagja (Yagya) technológiát egy fennálló veszély megfékezésére vagy semlegesítésére használjuk. A Maharishi Jagják védikus eljárások, melyek életmentő hatásokat hozhatnak egy nem kívánatos tendencia megváltoztatásával. A Maharishi Jagja helyes végrehajtásához elengedhetetlenek a megfelelően kiképzett védikus szakértők, a panditok. Az indiai Maharishi Védikus Panditokat közvetlenül Maharishi Mahesh Yogi vezetésével képezték ki. A Maharishi Jagják a kitágult tudat legcsendesebb mezejéről valók, ezért garantálható a jó és erőteljes hatás.
Ahogyan a Transzcendentális Meditáció-, a TM-Szidhi Programot (beleértve a jógarepülést) végző csoportok erős pozitív hatást tudnak elérni a társadalom általános jólétére, ugyanúgy hoz létre a Maharishi Jagja egy koncentrált, pozitív hatást azzal a céllal, hogy semlegesítsen egy konkrét fenyegetést.
Pontosan ez az, amire szükség van ahhoz, hogy elkerüljük Japánban a további szerencsétlenségek bekövetkezését.
Bár saját országunk is nehézségekkel néz szembe nap, mint nap, mégis úgy érezzük, hogy a japán természeti katasztrófa olyan probléma, amelynek leküzdésére, megsegítésére kell most összpontosítanunk. Azt is tudjuk, hogy a küldött támogatás pozitív hatása Japánban is és nálunk is érezhető lesz. Hat, és visszahat.
Kérünk Benneteket, hogy lehetőségeitek szerint adományokkal járuljatok ehhez hozzá. Már 500 vagy 1000 Ft is sokat jelenthet a cél eléréséhez. Ha hozzájárulásunk eléri vagy meghaladja az 1,250 USD-t, akkor a csoportunk nevesítve szerepel a Maharishi Yagya Performance során és az adományozók megkapják a megfelelő irányvonalakat a jagja idejére. Csoportnevünk: Maharishi Family of Invincible Hamsa.
Az adományokat április 4-ig várjuk, másnap, 5-én utaljuk a teljes összeget.
Azok, akik személyesen szeretnék átadni a támogatásukat, megtehetik a GMDO Nemzeti Irodában, a Nők a Teljes Tudásért Alapítvány székhelyén (1011 Bp. Fő u. 40. kpcs.: 39. 2.emelet 1-es ajtó, 06 70 350 1189) vagy átadhatják Izsák Mária 06 20 934 5596, Morvai Éva 06 70 216 3985, Sebestyén Mária 06 20 594 2111 TM-tanárnőknek.
Banki utalásnál:
cím: Duna Takarékszövetkezet
név: Nők a Teljes Tudásért Alapítvány
számlaszám: 58600551-11174479
a megjegyzés rovatba mindenképpen írjátok be: "Maharishi Jagja Japánnak".
Minden esetben kérjük, hogy az adományozók a befizetett összegekről külön emailben vagy telefonon értesítsék női központunkat.
Köszönjük szépen azonnali cselekvéseteket, mert ahogyan Maharishi évekkel ezelőtt mondta: „Az ár és az idő senkire sem vár.” Ezzel a gondolattal kérünk benneteket, hogy mindig rendszeresen meditáljatok naponta kétszer, különösen ezekben a kritikus időkben.
Jai Guru Dev
Schwarcz Mária, Sebestyén Margó
Izsák Mária, Morvai Éva
RajRajeshwari Hamsa
2011 március 29.
Koherencia nap
A most következő KOHERENCIA NAPOT e hét végén azaz május első szombatján, 7-én tartjuk.
A programot reggel fél 9-kor közös Pudzsával kezdjük (virágot és gyümölcsöt hozzatok magatokkal).
A közösen végzett ászana után, meditálóknak emelt idejű meditáció, valamint szidháknak TM-Szidhi program és Jóga repülés a délelőtt folyamán.
Ebéd (meleg étellel vendégül látunk mindenkit), utána séta, majd Maharishi előadásával gazdagítjuk tudásunkat.
Együttlétünket a szokásos délutáni programmal fejezzük be 18 órakor.
(Kérünk benneteket - egyéni igényetek szerint - plédet, polifómot, kispárnát hozzatok magatokkal, a programokra öltözzetek kényelmesen.)
Az elkészítendő étel mennyiségét illetően fontos, hogy előre jelezzétek részvételi szándékotokat. A részvétel díjtalan, azonban elfogadunk 200-2000 Ft-ig terjedő támogatást.
Bejelentkezni a Női Központ elérhetőségek bármelyikén lehet,
Köszönöm,
Marika
Jai Guru Dev
2011 március 20.
Évszakváltó ünnepség
Szeretettel meghívunk benneteket március 21-én hétfőn az esti közös programra (szidhák 18 h-tól, meditálók 19h-tól), mely programot követően a tavaszi napéjegyenlőséget ünnepeljük közösen. A Pudzsához hozzatok virágot, gyümölcsöt és süteményt kedvetek szerint.
Kérlek benneteket, hogy időben érkezzetek, hogy pontosan tudjuk kezdeni a programot. A később érkezők kérjenek kapukódot a következő telefonszámon: 06 70 350-1189.
Köszönöm mindazoknak akik eljöttek és részvételükkel megajándékozták egymást a legutóbbi 2 egynapos bentlakásunkon (márc.13 és 15).
Szívet melengető tapasztalás volt mindannyiunk számára.
Jai Guru Dev
2011 március 18.
Maradjunk nyugodtak a stresszes időszakokban is:
Hogyan tud a Transzcendentális Meditáció segíteni?

Transzcendentális Meditáció Női Központ
A mai újságot kinyitva szembesülünk a politikai csatározások színterével, forradalmakkal, földrengésekkel és az üvegházhatással. Félelemmel és szánalommal figyeljük, ahogy a bolygónk a változásokra reagál, ahogy az emberek tömege reformokat követel, míg mások megdermedve figyelik a természeti katasztrófák ijesztő hatását.
A félelemtől való megdermedés, a mérgek, az alkohol, a drogok káros hatása helyett biztató, hogy egyre többen hiszünk abban, hogy az elménkben ott van az erő és a stabilitás.
A tragédiák idején, amikor az emberek a túlélésért küzdenek, a meditáció nem luxus. A transzcendálás ráhangol a mélyebb, mindent átható fejlődés erejére, mely nemcsak erősíti az emberi túlélési ösztönöket, hanem segíti lelkünket és az elménket, hogy könnyebben átvészeljük a nehéz időket és jövőnket szebbé tegyük.
Jai Guru Dev2011 március 9.
Békét Sugárzó Női Csoport Program
Kedves Meditáló-, Szidha-, és TM Tanár-nők,
Márciusban kivételesen 2 Koherencia napot is tartunk, március 13-án vasárnap és 15-én kedden.
Ezekkel a programokkal lehetőséget adunk a közös elmélyülésre azoknak, akik nem tudnak részt venni a márciusi bentlakáson. Lehetőség van csak az egyik nap, vagy mindkét nap részvételére.
A programot reggel 8-kor közös Pudzsával kezdjük (virágot és gyümölcsöt hozzatok magatokkal).
Ászana, pránajáma, emelt idejű meditáció a meditálóknak, valamint TM-Szidhi program és Jóga repülés követik egymást a délelőtt folyamán.
Ebéd (meleg étellel vendégül látunk mindenkit), utána séta, majd Maharishi előadásával gazdagítjuk tudásunkat.
Együttlétünket a szokásos délutáni programmal fejezzük be 18 órakor.
(Kérünk benneteket - egyéni igényetek szerint - plédet, polifómot, kispárnát hozzatok magatokkal, a programokra öltözzetek kényelmesen. A fűtés már jó, a szobák melegek. A várhatóan később érkezők kérjenek kapukódot.)
Az elkészítendő étel mennyiségét illetően fontos, hogy előre jelezzétek részvételi szándékotokat.
Alapítványi támogatás javasolt összege 2000 Ft.
Bejelentkezni az elérhetőségeinken lehet.
GMDO Nemzeti Iroda
JGD
2011 február 22.
Létrejött a Női Központ Facebook oldala.
2011 január 13.
Maharishi Ayurveda Pulzusdiagnosztika I-II tanfolyam
Örömmel tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a Maharishi Legyőzhetetlenség Központ a közeljövőben
Maharishi Ayurveda Pulzusdiagnosztika I-II tanfolyamot szervez Dr. Mölk vezetésével.
(A jelenleg kalkulált ár: 250 EUR / tanfolyam, a kettő együtt 450 EUR)
Várjuk mindazok jelentkezését, akik a tanfolyamot itt Budapesten szeretnék elvégezni.
Néhány hónappal későbbre tervezzük a tanfolyam folytatását a III-IV blokkal.